Családfánkat 1746-ig vezetjük vissza. A Németországból Magyarországra települt Tiffánok 11 generáció óta foglalkoznak szőlő- és bortermeléssel; e hagyomány apáról fiúra szállt. Pincészetünk alapítójának, Tiffán Edének családja a második világháború után megszökött a kényszerített kitelepítés elől, de elvesztve minden vagyont, a paraszti gazdaságot, házat, szőlőt és földet, három év után a semmiből újrakezdte.

Villánykövesden megvásárolva a nagyszülői házat és egy kis szőlőt, visszavásárolva a pincét, szegény családként folytatták a paraszti életet, szőlőt termesztettek és taníttatták Tiffán Edét. Ő eredetileg orvos akart lenni, de a kényszerűség édesapja pályájára – aki isiászt kapott – a szőlő és a bor területére kényszerítette. E komoly betegség miatt félő volt, hogy egy orvosi egyetem elvégzésének idejére nem lesz biztosított az anyagi háttér, ráadásul az akkori Állami Gazdaság felkínált egy ösztöndíjat kertész diákok számára.

Tiffán Ede 1965-ben végzett szőlész mérnökként a budapesti Kertészeti Egyetemen. Főállása mellett 1967-ben kezdte önálló tevékenységét saját szőlőbirtokán és pincészetében, az első bora – egy cabernet franc – is ebből az időszakból származik. Ezután 17 évig a Villányi Állami Gazdaságban, majd 10 évig a Villányi Termelőszövetkezetben dolgozott, ahol a ranglétrát végigjárva, a gyakornokságtól a termelési rendszer vezetői pozíciójáig jutott. Ez a munkakör sajnos sok bürokratikus ügyintézéssel, utazgatással, részben a szőlőtől való elszakadással járt. Egy nyugdíjazás miatt viszont Tiffán Ede nem sokkal később visszatérhetett Villányba, szőlészeti-borászati főágazat vezető lett, és egészen 1989-ig itt dolgozott.

Már a rendszerváltás előtti időkben is alázat, szigorú szakmaiság, a minőség mindenkori szem előtt tartása jellemezte munkáját. A családi pincészet 1989-ben 0,5 hektárral indult. A családtól korábban elkobzott szőlőterületeket, 10 hektárt, kárpótlási jeggyel 1994-ben visszavásároltuk. Az ültetvények és a pincészet terén apránként fejlődtünk.

Tiffán Ede 1991-ben először nyerte el Magyarország Év Bortermelője díját, 1999-ben a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntették ki, 2018-ban pedig megkapta a Magyar Bor Akadémia Életműdíját. A szőlészetet és borászatot mai napig vezeti, aktívan felügyeli. Cégünk második tulajdonosa fia, Tiffán Zsolt. A borászat az ő kettejük munkájának eredményeként vált azzá, amit ma meglátogathatunk. A legifjabb generáció képviseletében ifj. Tiffán Zsolt a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte meg szőlész-borász Bsc oklevelét. Ezután dolgozott németországi, kaliforniai és új-zélandi borászatokban, szakmai gyakorlatát a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságánál végezte el. MSc diplomáját a Vinifera Euromaster program keretében szerezte meg a franciaországi Montpellierben, Bordeauxban és a németországi Geisenheimben. 2018 óta ő is aktív tagja a Tiffán pincészetnek, elsősorban marketinggel és szakmai adminisztrációval foglalkozik.

Tiffán Balázs végzett borász technikus, szakmai gyakorlatát szintén Kaliforniában végezte. Ő a borászati technológiáért felel főborászunkkal, Lévai Eszterrel. Tiffán Gabi a pincészet vendéglátásáért felel és különböző rendezvényeken, borfesztiválokon találkozhatunk vele. Tiffán Csenge 2010-ben született, fehérborunk az őp nevét viseli.

Tíz generációt átölelő múltunk és jelenünk kötelez minket arra, hogy a szőlőben, a borban és a vendéglátásban a hiteles minőséghez való teljes ragaszkodás legyen az irányadó elvünk. Birtokunk alapítója és vezetője Tiffán Ede, akinek kivételes  szakértelme, elhivatottsága, a borvidék iránti rajongása a biztosítéka annak, hogy az Önök poharaiban a hitelesség és a tradíció tisztelete díszítse a bor minden rezdülését! A mindennap megélhető csoda az ember és a táj szakrális kapcsolatában rejlik. Ez az összeköttetés pedig számunkra a szőlő és a bor!

Szőlőültetvényeink a borvidék legkiemelkedőbb dűlőiben fekszenek, a rajtuk termő fajták pedig rendkívüli minőséget adnak, évről évre. Célunk az, hogy személyes jelenlétünk, a bor, az étel, a táj, a pihenés széles körű élményt nyújtson! A napfény, annak éltető ereje, a talaj, a fekvés, a klimatikus adottságok, a fajták kiválasztása, a szőlőt művelő ember szorgalma, alázata mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyümölcsből elegáns, érett és finom bor készüljön.

    IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE: